Én egy zsidó-keresztény nő vagyok! 

Szia!

Ez most a harmadik levelem Neked.

A hármas szám azt jelenti, hogy a felemelkedett mesterek (mint Jézus) a közeledben vannak. Válaszolnak a könyörgéseidre, és segíteni akarnak Neked.

Nekem segítettek, mert megtaláltam az identitásomat, a gyökereimet…

Én hivatalosan görögkatolikusnak vagyok megkeresztelve, ugyanakkor az anyai nagymamám zsidó volt és így a zsidók szerint én zsidó lány vagyok…. Ezt a kutyolékot tovább erősíti még az is, hogy a kálvinista Rómában nőtem fel, a volt férjem pedig rómaikatolikus papnövendék volt….

De bizonyára azért sem volt ez számomra sohasem olyan fontos, mert a családomnak sem volt az. Annak ellenére, hogy a Dédnagyapám görögkatolikus pap volt és a család azon része tele volt papokkal. A mi családunkban a legfontosabb katolikus ünnepeket megtartottuk, de sohasem jártunk templomba az esküvőkön és a temetéseken kívül. Ezt tetézte az, hogy a görögkatolikus szertatástól és a papoktól is frászt kapok….

Ugyan vallásos nem vagyok, de hívő mindig is voltam! Az számomra sohasem volt kérdés, hogy valaki vagy éppen valami nálunk sokkal nagyobb létezik és segíti az utunkat…. Az sem kérdés számomra, hogy ez a valami/valaki, hívjuk Istennek, az EGY! Így végképp érthetetlen számomra az, amit úgy hívunk, hogy vallásháború. Persze politikailag értem….

De térjünk vissza ahhoz, hogy ki is vagyok én. Én egy katolikus szokások szerint élő, zsidó lány vagyok, aki hisz a JóIstenben, de megőrül a papoktól, lelkészektől, rabbiktól és tudja, hogy az ördög nem létezik! És ez bennem ugyanolyan erős, mint az, hogy IMÁDOK ÉLNI, HINNI, ALKOTNI és SZERETNI!!!

Én nagyon sokáig nem tudtam, hogy mi zsidók vagyunk, ez nálunk sohasem volt otthon téma, én csak annyit láttam, hogy a Nagymamám kezén van egy furcsa seb és nagyon érzékeny mindennemű agresszióra…. Sőt, hogy még tetőzzük, az apai Nagymamám kicsit antiszemita is volt…. 

Biztos ez is szerepet játszott abban, hogy Édesapámnak nagyon sok zsidó barátja volt és gyűlölte az antiszemitizmust, ha valakit lezsidóztak, akkor azt mondta, hogy előtte ne, mert ő is az…. Még felnőtt korában is harcolt az otthonról hozott mintáival és Nagymamámmal…

Egyetemista voltam, amikor folyamatosan hallgattam olyan órákat, amelyek a zsidósággal foglalkoztak, pedig még hivatalosan nem ismertem Nagymamám múltját és ezáltal a saját (női) örökségemet……

A lány Unokatestvérem egyetemista korunkban Izraelben tanult ösztöndíjjal, azt követően kezdte el felkutatni a Nagyink múltját és kezdett el ezzel tudatosan foglalkozni. Ő és a családja ma már zsidó szokások szerint élnek, a férje egy izraeli zsidó fiú és nagyon szépen nevelik a zsidó vallásnak  - a magyarországi hívők ma zsidó szóval definiálják magukat és a vallásukat - megfelelően a gyermekeiket. Én így az egyetemi tanulmányaim és rajta keresztül élem meg a zsidó vallást és be kell vallanom, hogy ez sem áll közelebb hozzám, mint a katolikus….

De mégis zsidónak vallom magam, mert ez számomra több mint vallás, ez az én gyökerem, az én identitásom: a női létem, a belső erőm magja!

2019 februárjában, amikor már haldoklott a házasságom, akkor sétáltam az egyik barátnőmmel az egyik bevásárlóközpontban és megláttam egy ékszerüzlet kirakatában egy Dávid csillagot. Azonnal megvettem és rögtön feltettem a nyakamba. Azóta is ott lóg és az elmúlt években 3X próbáltam levenni, de mindig vissza kellett tennem….

A terapeutámmal beszélgettünk egyszer erről hosszasabban és ő világított rá, hogy addigra már mindent megkérdőjelezett a volt férjem körülöttem, ami én voltam, de ez az egy megkérdőjelezhetetlen volt (én pedig hagytam... és tudjuk, hogy mindenkivel csak azt lehet megtenni amit megenged....) és ő, aki tanult vallás történetet, tudta, hogy mit jelent zsidónak lenni… Ezért tudat alatt ebbe kapaszkodtam: a gyökereimbe hiszen már csak ebből tudtam, hogy ki vagyok…. és egy fricska is volt….

Én ekkortól definiálom magam zsidónak! Amikortól mindent elvesztve, ez az első szikra, amely segít megtalálni Önmagamat!

Nagyon sok könyv, film és színház élmény segített engem abban, hogy a saját zsidóságomat, a Nagyi által megélt borzalmakat megértsem és jól építsem be a személyiségfejlődésembe. Az Unokatestvéreméknél megélt zsidó ünnepek pedig abban, hogy megértsem és megérezzem, hogy milyen hihetetlenül mély gyökerei vannak ennek a világnak, amelybe jó beletartozni, beleburkolódzni, de számomra csak mértékkel…...

A női létem befogadásánál az egyik fontos film élménye a Vörös sátor című amerikai játékfilm volt. Szerintem a film nagyon jól mutatja be ennek a "sátornak" a működését, szerepét a zsidó kultúrában és annak szakrális jelentőségét is….

A kétrészes film a bibliai asszonyok történetén keresztül mutatja be nekünk az egyik legősibb szerelmi történetet a Bibliából. Jákob és Ráhel egy különös találkozás alkalmával azonnal egymásba szeretnek, de úgy adódik, hogy Ráhel nővérével, Leával házasodik össze, akivel bár nem a mindent elsöprő, lelki társszerű szerelmet éli meg, de mégis különös kapcsolat van közöttük. Végül hivatalosan Ráhelt is elveszi, meg Bilhát és Zilpát is. Egyre több fia potyog Jákobnak – közöttük a kedvenc, az álomlátó Józsefünk is – és végül megszületik Leától az egy szem leánya, Dína akiről ez a történet valójában szól. 

A film elmeséli nekünk, hogy mikor a nőknek megjön a havi baja, elvonulnak a vörös sátorba, mivel olyankor nem végezhetnek munkát – el sem hagyhatják a sátrat –, és mert a férfiak szemében ilyenkor "tisztátlanok". Pedig a vér valójában az ő áldozatuk szimbóluma. Maga a sátor egy szakrális, intim tér. Olyan, mint egy szentély, templom, ahol a nők történteket mesélnek egymásnak, a régi istennőket dicsőítik, mint amilyen Inanna, az Ősanya, a szerelem, a házasság, szülés, termékenység, anyaság sumér istennője. Az élet nagy kérdéseiről beszélgetnek, a nőket érintő témákról, felkészítve a fiatalabb generációkat és megerősítve egymást a szerelemről, a halálról, a szexualitásról, a gyermekáldásról, a gyógyításról, átadva egymásnak a tudást egy olyan szeretetteljes, meghitt légkörben, amely körül öleli őket. Ott minden nő úgy tekint a másikra, mint édestestvérére.

Egy napon pedig útra kelnek, hogy saját földjük legyen, távol Jákob apósától. Útközben Jákob találkozik a testvérével, akivel kibékülnek, és megismerhetjük Rebekát, az anyját, aki messze földön híres látnok. Végül elérik céljukat és a királytól saját földet kapnak. Itt kezdődik csak igazán Dína élete, aki szépen kitanulja a bába mesterséget, és megismerkedik a király fiával, majd szerelmesek lesznek… Mesélném még tovább, de innentől kezdve bárhogy folytatnám, ellőném a csattanókat, azt pedig nem szeretném, ezért javaslom, hogy egyszer nézd meg.

De, hogy én mit is tanultam a filmből?

Például azt, hogy nem ártana tiszteletben tartani egymás vallását. Főleg napjainkban. A filmben van egy jelenet, amikor Jákob kikel magából amint megtudja, hogy az asszonyok a vörös sátorban az Ősanyát bálványozzák és bezúzza a szobrokat. Nekem ez már akkor sem volt egy elfogadható magatartás, ma meg pláne. Mindenki hadd higgyen abban, amiben jól esik, amíg nem árt vele másnak! Ne akarjuk folyton legyőzni a másikat, annak vallását, istenét, hanem tanuljuk meg elfogadni azt. Főleg úgy, hogy szerintem Egy Isten van.

Ha nem a féltékenység, irigység vezérelne bennünket, akkor úgy tekintenénk egymásra, mint egyenlő emberekre. Nem csak a rokonok, barátok között, hanem bárhol máshol. A filmben hangsúlyozzák, hogy Lea egyetlen lánygyerekére mindenki úgy tekintett, mintha a sajátja volna. A világban hány elvált szülő van, aki pikkel az ex gyerekeire, az új társra, az új gyerekre…. Én ezt megéltem és megszenvedtem….

A nőknek még mindig van hová erősödniük, de főleg lélekben. Meg kellene találnunk a kapcsolatot a belső erőnkkel. Fel kell fedeznünk a bennünk rejlő csodát, hogy különlegesek vagyunk, mert képesek vagyunk életet adni, és ezáltal például olyan dolgokat élhetünk át, amit egy férfi sohasem. Jobban kellene tisztelnünk és szeretnünk saját magukat, mert csak így tudunk méltó társai lenni egy hozzánk méltó férfinak….

Persze a férfiak is igyekezhetnének a meglátni bennünk a csodát. Hogy nem arra valók vagyunk, hogy mossunk, főzzünk, takarítsunk és lessük minden kívánságukat. Meg kellene látniuk bennünk a tiszteletreméltó, életet adó, csodálatos lányt, asszonyt, anyát… Sok párkapcsolat javulna, ha képesek lennének a párok meglátni egymásban az erőt, a különleges, egyedi, megismételhetetlen EMBERT.

Ideje lenne rájönni arra, nincs olyan, hogy gyengébbik nem. Mi ugyanolyan erősek vagyunk, mint a férfiak. Mi is keményen dolgozunk, alkotunk és ha a Jó Isten megadja, akkor gyereket nevelünk. A lelkünk acéllal van beborítva. Dína fél élete szenvedésekből és megpróbáltatásokból állt, mégis képes volt tovább lépni és új életet kezdeni. Mert igaz lehet, hogy mi nők sokkal több fájdalmat és megpróbáltatást vagyunk képesek elviselni…

Biztos, hogy azért is hatott rám annyira, mert sok hasonlóságat éltem meg és ezáltal jobban megértettem Dínat, mert szerintem én is ilyen vagyok, egy végtelenül erős, határozott, bátor nő és ez sokaknak nem tetszik, illetve tartanak tőle. A történet is megerősített abban, hogy egy nőnek sosem szabadna kényszeredetten törekednie arra, hogy megfeleljen másoknak, az elvárásoknak. Fontos, hogy merjük vállalni önmagunkat, a gondolatainkat és ne féljünk szabadon gondolkodó szellemként élni.

És talán a legfontosabb leckém az volt, hogy megbocsátás nélkül nincs élet. Csak akkor élhetünk szabadon és boldogan, ha nincs harag a szívünkben, mert az keserű és megmérgezi a testünket és a lelkünket….

Ma már ezeken az élményeken, a családom, a múltunk megismerése és elfogadása segített abban, hogy megértsem, elhiggyem és merjem megélni, hogy mit is jelent számomra az, hogy egy zsidó NŐ vagyok.

ERŐT, tüzet, örökséget, gyökereket, kapcsolódást valami megfoghatatlan ősi rendszerhez, közösséghez és ezáltal MINDENT…. és mivel én ebben nagyon hiszek és ezeket a gyökereket nagyon beengedtem magamba, ezért nagyon fontos alapokat az életemhez…. 

ÉN MÁR SOSEM FOGOK FELBORULNI, mert ezek a gyökerek mélyen MEGTARTANAK! 

Ha nagyon spiri akarnék lenni akkor azt mondanám, hogy az Ősanyához való kapcsolódást biztosítja a számomra (!) a nagybetűs NŐI LÉTEM alapjait….

Jó utat ennek megismeréséhez!

Amikor a zsidó női identitásomról beszélek, akkor azt nem lehet függetleníteni Nagyim Auschwitzban megélt borzalmaitól és a II. világháborúban megélt eseményektől... 

Ezt a történetet egy 13 éves kisfiú írta a gettóban, akit az anyukájával együtt lőttek a Dunába, de a nagynénje túlélte a háborút és megőrizte a verseit.....