Elmúlás, a HALÁL.....
Szia!
Ma van a Családok napja.... és mi ezen a napon születtünk..... Ma azokra emlékezem akiknek köszönhetem az életemet!
Ez most a 13. levelem.....
Egyesek szerint tizenharmadika szerencsétlen nap, hát még ha nem keddre esik, hanem péntekre… Persze, vannak, akik szerint ez is ugyanolyan, mint a többi.
A legtöbb babona ősi vallási-misztikus képzetek tovább burjánzása. Az például, hogy az Egyesült Államokban nem létezik 13. emelet, a hotelekben, kórházakban 13-as szoba, a zsidó számmisztikából ered.
Statisztikai felmérések szerint az emberek többsége ezen a napon nem ül repülőgépre, vonatra, nem szívesen köt komoly üzleteket, és nem ül tizenketted magával egy asztalhoz. Utóbbi babona valószínűleg abból ered, hogy az utolsó vacsorán Jézus volt apostolai között a 13., így a néphit szerint ha tizenhárom ember ül egy asztalnál, valaki hamarosan meghal közülük.
A pénteki napot azzal magyarázzák, hogy Jézust is aznap feszítették keresztre. Más megközelítések szerint a péntektől való rettegés gyökere lehet az is, hogy az 1800-as évekig ez a nap volt a hóhér napja, ekkor hajtották végre a nyilvános kivégzéseket.
A számok különös jelentőséggel bírnak – állítják a kabbalisták. Hitük szerint a számok útjelző táblák: egyes számok pozitív, mások negatív hatással vannak életünkre. A 3 a tűz, a víz és a levegő szimbóluma. A mesékben is mindig 3 királyfi, 3 kívánság, 3 próbatétel van.
A 12-es szintén különleges szám, a tökéletességet jelenti: az év 12 hónapból áll, Jézusnak 12 apostola volt. A 13-as talán éppen ezért rossz, mert a tökéletes után következik, tönkretéve ezzel az előtte lévő számban megtalálható egységet.
A számmisztika más értelmezése szerint a 13-as szám jegyeit összeadva 4-et kapunk, amely egyes népeknél a halál száma. Nem véletlen, hogy Kínában például nem akasztanak egymás mellé 4 csengettyűt vagy 4 bambuszrudat.
Nem véletlen, hogy az Elmúlást, a HALÁL-t választottam ehhez a számhoz…
Az elmúlás, az élet megszűnése világnézettől függetlenül gondolkodásra készteti az embereket. Aki még nem élte át, nem is sejti, milyen végleg elbúcsúzni attól, akit szeretünk. Aki átélte, az tudja, hogy nagyon nehéz annak, aki itt marad, de annak is nehéz, aki elmegy….
Mindenkiben felmerül a kérdés, hogy nehéz meghalni? Emberhez méltó módon igen, de élni is nehéz! Kihívásokkal teli….
Olyan világban élünk, amelyben a képmutatás, az alakoskodás gyakorta sokkal hasznosabbnak bizonyul, mint az őszinteség, az elkötelezettség és a szorgalmas munka. Szerintem ezért is nehezebb ma meghalni, mint korábban!
Régebben az elmúlásnak, a halálnak kultúrája is más volt. Emberi, családi körben történt, ugyan úgy, mint a születés, része volt a mindennapi életünknek…
Elvettük magunktól annak megértését, hogy hogyan kezdődik az élet és, hogy hogyan fejeződik be és ezért azt sem értjük, hogy ami közben adódik, azt nagyon meg kell becsülnünk, meg kell ÉLNÜNK! Hogy minden perce nagyon drága játék és ezért érdemes mindent elkövetni, hogy tisztán, boldogan éljük azt meg…
Elvettük magunktól annak megélését, hogy az öregek átadják nekünk az ősi bölcsességüket a születésről, az életről, a halálról…
Ma a haldoklót gyakran családjától távol, kórházi osztályokon paravánok mögött, sokszor magára hagyva engedjük elmenni, meghalni. Otthon is többen magányosan várják az utolsó óráikat. Orvosilag ki lehet mondani a halál beálltát akkor is, amikor még a szív dobog, az ember még lélegzik, de az agyműködés teljes hiánya, az agyhalál jelzi a visszafordíthatatlan állapotot.
És milyen becsapós…, hogy egy régóta haldokló a halál beállta előtt kissé felerősödik. Ilyenkor jobban érzi magát és úgy mehet el, hogy kicsit megpihen és például még egy doboz konyakmeggyet is megeszik….
Ma már tudjuk, hogy a haldoklásnak, ugyan úgy, mint a gyásznak öt stádiuma van. Ezek a stádiumok: az elutasítás, a düh, az alkudozás, a depresszió és a belenyugvás.
Édesanyám teste gyorsan ment el, neki a Lelke haldoklott éveket…. és Édesapám halálával Ő soha többé nem találta meg azt az Asszonyt akivé igazán válni szeretett volna....
Édesapa két végéről égette élete gyertyáját, ezért szerintem a Lelke nem hitte, hogy teste már a vég táncát járja…, ezért nála, végig láttam a haldoklás mind az öt stádiumot…. De tudom, hogy azzal, hogy megszülettünk…, minden nap haldokolunk! Mert ez is valójában egy körforgás!
Ha holnap nekem kellene meghalnom? Hiszen, nem tudhatom, hogy valójában mit is írtam meg magamnak ott fent….
Félnék? NEM! Bánnám? NAGYON.............
De, hogy is vannak a fázisok?
Az elutasítás az első időszak. Ezt már ismerem! Amikor minden körnél, mindegy, hogy családtag vagy, vagy veled történik, kitalálsz mindent, hogy tudjál még az életbe kapaszkodni, hogy biztos, hogy ez csak tévedés lehet….
Majd jön a második, a düh. Amikor perlekedsz a világgal, de leginkább Istennel, hogy miért pont veled?... Mit tettél amiért ezt érdemled????
És elindul az alkudozás…. Ilyenkor végig gondoljuk az egész életünket… Mindent megígérünk, hogy itt maradhassunk…. Minden elcserélhetővé válik még néhány itt megélhető percért….
Majd jön a kegyetlen igazság és szembesülsz azzal, hogy nincs tovább, nem maradt remény a gyógyulásra… Végtelen szomorúságot érzel, befelé fordulsz, eljutsz a depresszióig. Ez a negyedik szakasz az igazi mélypont! Édesapa ekkor megkergetett az infúziós állvánnyal… Ebben az időszakban már fárasztotta minden… Csökkent az igénye a beszélgetésekre, sokat és nagyokat hallgatott. Gondolatait egyre jobban lekötötte a "titok", amelyet a halál rejteget….
A belenyugvás időszaka. Ekkor már őszintén beszélgettünk közeledő haláláról. Alig evett, keveset beszélt mert már távolodott az élettől…. A szavak helyett a főszerep, a csendes együttléten volt, a simogatásokon, az odabújásokon… Ekkor már megbékélt a halál gondolatával, felkészülten várta…. Még egyszer újra élte életének legfontosabb szakaszait, lepergett előtte az ÉLETE. És én tudtam, hogy ez már a közeli halálának az egyik jele. Már mindent elveszített: uralmát a teste felett, ambícióit, függetlenségét, személyiségét, jövőképét…. De talán egyet nem, amely annyira fontos volt számára: a MÉLTÓSÁGÁT, mert arra nagyon vigyáztunk! Mert nem hagytuk magára!
A halál egy olyan esemény, amit mindenki egyedül él meg a legteljesebb lelki magányában, mert mi csak fogtuk a kezét és elkísértük az utolsó útjára….
Édesapa több mint hosszan ment el……Nagyon érdekes volt megélni vele ezeket az utolsó pillanatokat…. Mikor minden másodpercben érzed és tudod, hogy már megy el….…
Amikor az utolsó sóhaj is elhagyja a testet, de még sincs teljesen vége, mert még a test emlékezik és még hosszú percekbe telik amikor a test is elengedi ezt a földi létet….
Ilyenkor egy földi kínt élsz át, de egyben egy megnyugvás is, hogy már megpihen, már vége, már nincs több fájdalom, már nem látod szenvedni, már nem harcol, nem hasonul meg önmagával… és újra tud SZERETNI…
Önmagát, mert eltudott menni….
Én is így szeretnék…………. majd EGYSZER….
Vigyázz a SZÜLEIDRE!!! Nekik köszönheted az életedet!!!!
Nyugi, MINDEN RENDBEN VAN!!!